Skip to content

Bemutatkozás

Üdvözlöm! Dr. Buzási Vendel ügyvéd vagyok. Bajáról származom, ahol német kéttannyelvű gimnáziumban érettségiztem. Jogi diplomámat 2017-ben szereztem a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, cum laude minősítéssel. A diplomaszerzést követően Budapesten kezdtem dolgozni ügyvédjelöltként, előbb a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában, majd 2018. novemberétől szakvizsgáim letételéig a Bánáti Ügyvédi Irodában töltöttem a joggyakorlatomat, ahol lehetőségem nyílt számos – olykor jelentős közérdeklődésre is számot tartó – büntető-, valamint polgári ügyben közreműködni. Fiatal ügyvédként is a „klasszikusnak” nevezhető ügyvédi tevékenységek ellátására helyezem a hangsúlyt. Ennek megfelelően profilomat főként a büntető,- illetve szabálysértési ügyek, a polgári peres és nemperes eljárások, a közigazgatási hatósági és peres eljárások, valamint az okiratszerkesztés (szerződések) képezik.

Ahogy a mondás is tartja: „Az ügy első bírája mindig az ügyvéd.” Ne féljen tehát ügyvédhez fordulni, ha jogi segítségre lenne szükségre, legyen az egy komoly jogi eljárás, vagy egy kisebb jogvita. A bonyolult, sűrűn változó jogrendszerünk útvesztőiben ugyanis kizárólag egy naprakész tudással rendelkező, megbízható szakember tud Önnek a legmegfelelőbb módon megoldást nyújtani. Amennyiben időben igényli ügyvéd segítségét, nagyobb esélye van arra is, hogy elejét vegye egy hosszadalmas és költséges jogi eljárásnak. Ügyvédként az a kötelességem, hogy a jogszabályok betartásával és a legjobb tudásom szerint segítsem Önt, illetve lássam el az Ön jogi képviseletét, védelmét.

Praxisomban hangsúlyos szerepet kap a büntetőjogi irány, ezért főként büntetőjogi védelmet, illetve képviseletet látok el. Ügyeim egy szintén jelentős hányadát polgári peres ügyekben, valamint polgári nemperes eljárásokban kifejtett képviselet teszi ki. Büntetőjogászként, valamint peres ügyvédként is az egész országban tudok megbízást vállalni.

Mind Budapesten, mind pedig Baján rendelkezem irodahelyiséggel, így Ügyfeleimet előzetes egyeztetést követően mindkét városban fogadni tudom. A „szolgáltatások” menüpont alatt részletes információkat talál az általam ellátott ügytípusokhoz kapcsolódóan. Tárgyalóképes német, valamint angol nyelvtudással rendelkezem, ezen túl német nyelvből felsőfokú, angol nyelvből pedig középfokú jogi szaknyelvi nyelvvizsgám van. Mindezek alapján német nyelvű jogi képviseletet, illetve angol nyelvű jogi képviseletet egyaránt vállalok, magánszemélyek, valamint cégek részére egyaránt.

Kérem, hogy amennyiben felkeltettem érdeklődését, ügyével kapcsolatban bizalommal forduljon hozzám az elérhetőségeimen!

Szolgáltatásaim

Hívjon még ma!

Vegye figyelembe, hogy minél előbb segítséget kér, annál nagyobb az esélye, hogy még időben hatékony segítséget kaphat.