Skip to content

Végrehajtás

Egy végrehajtási eljárás jellemzően egy jogi eljárás azon végső szakasza, mely egy jogerősen előírt kötelezettség elmulasztása miatt indult meg. Vannak azonban esetek, amikor akár egy kézhez vett fizetési meghagyás figyelmen kívül hagyása is végrehajtási eljáráshoz vezethez Önnel szemben. Akárhogyan is indul meg az eljárás, a végrehajtás minden esetben súlyos jogkorlátozást jelenthet az adósra nézve. Az állam nevében eljáró végrehajtó ugyanis szükség esetén kényszercselekményeket (pénztartozás behajtása bankszámláról, ingó és ingatlan lefoglalása, végső esetben értékesítése stb.) alkalmazhat a tartozás kiegyenlítése céljából, nem beszélve a jelentős eljárási költségekről, melyeket szintén az adósnak kell viselnie. Ugyan a végrehajtó széles jogosítványokkal rendelkezik, a teljes végrehajtási eljárás jogszabályban meghatározott, szigorú feltételekhez kötött. Mindezek alapján a végrehajtó is az irányadó jogszabályok betartásával köteles eljárni, „önhatalmú” jogkorlátozásra a végrehajtási jogszabályok nem adnak lehetőséget. Jogai és vagyona megfelelő védelme érdekében bátran forduljon hozzám végrehajtással kapcsolatos ügyében is. Vegye figyelembe, hogy minél előbb segítséget kér, annál nagyobb az esélye, hogy még időben hatékony segítséget kaphat.